Kezdőlapnak!
Regisztrálj!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Letöltés
 
Madridista
 
Tabella
 
A nap képei:

 A nap képei

 
Menü
 
Számláló
Indulás: 2005-12-22
 
Hírek
Hírek : Guti és Raúl Bravo újra a keretben

Guti és Raúl Bravo újra a keretben

Juan Ramón López Caro a mai edzést követően kihirdette a Deportivo elleni keretét. A 18 főt felvonultató listán ismét megtalálható a Zaragoza ellen eltiltását töltő Guti, valamint a sérüléséből felépülő Raúl Bravo. A Real Madrid Deportivo elleni mérkőzése holnap 19 órakor kezdődik a Bernabéu stadionban.

Guti és Raúl Bravo tehát ott lehet a galíciaiak ellen, csakúgy mint Iker Casillas, aki a Zaragoza elleni mérkőzésen húzódott meg, ám szerencsére nem annyira, hogy kihagyni legyen kénytelen a vasárnapi bajnokit. López Caro úgy döntött, hogy Helguera és a sérüléséből már teljesen felépülő Pablo García nem kap helyet a nevezettek között, míg Woodgate sérülés miatt lesz kénytelen kihagyni a mérkőzést. Alvaro Mejía a Zaragoza ellen begyűjtötte az eltiltását jelentő sárgalapját, emiatt automatikusan egy mérkőzéses eltiltás vár rá, amelyet holnap kell letöltenie. Így egyébként spanyol lapértesülések szerint Sergio Ramos párja a védelem közepén Francisco Pavón lesz. A mérkőzés jelentősége nagy, hiszen a második hely kérdése még nyitott, ráadásul a blancóknak fontos lenne, hogy a Barcelona elleni derbire minél jobb hangulatban kezdhessenek el felkészülni.

A Deportivo elleni keret
Kapusok: Casillas és Diego López.
Védők: Míchel Salgado, Roberto Carlos, Cicinho, Sergio Ramos, Raúl Bravo és Pavón.
Középpályások: Beckham, Diogo, Gravesen, Zidane, Robinho, Guti és Baptista.
Csatárok: Raúl, Ronaldo és Cassano.

 
Kedvencekhez!
Real Madrid
 
Átigazolások
 
Képek
 
Adatok
 
Egyéb

Real

Hungarian Web Toplista

Google PageRank

E-mail

 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon